Aznap éjszaka anyu nem birt aludni (azt hitte hogy apu horkolásától nem bir, de nem hanem én jeleztem, hogy ki szeretnék bújni már. Reggel apu elment dolgoni 5:40 körül, anyu meg lefeküdt aludni gondolta hogy majd alszik egy jót mivel már napok óta nehezen tudott elaludni. De ekkor jöttem én... 6:15-körül kidurrantottam azt a búrkot vagy mit, erre anyu fölébredt.De jó történik már végre valami, gondoltam magamban.Elment WC-re de ő még nem hitte hogy én csinálom ezt az egészet,de mikor elkezdtem mozgolódni és a viz elindult kifele anyu akkor tudta hogy szolni kell apunak, mamának, hogy jöjjenek mert megyünk a korházba. Nagyon gyorsan ott volt apu meg mama, még gyorsan bepakolták  a kimaradt dolgokat- mivel nem gondolták hogy ilyen hamar érkezem. Doktor bácsi megmondta anyuéknak hogy legalább a 37. hétig kell kibirnom a pocakban és utána kibújhatok.  Igy meg kellett várnom a 37. hetet. Na persze nagyon jó volt anyu pocijában is,csak már nagyon szerettem volna őket látni mivel egész addig csak a hangjukat hallottam.  Visszatérve a nagy napra ,összepakoltak aztán indultunk is. Én csak annyira mozgolódtam hogy anyának ne fájjon ez az egész igy szerencsére nem okoztam neki nagy fájdalmat csak a végén de azt mondta hogy azt ki lehetett birni. Útközbe mondta anyu hogy most már kezd valamit érezni és nézzék meg hogy hány percesek a fájások.Még ilyent... Ezek a fájások már 5 percesek voltak, majd később 3 percenként csináltam valamit amire már én sem emlékszem de lehet hogy nem is én csináltam :S Odaértünk a korházhoz anyunak ha fájt akkor le kellett ülni igy csak ugy tudtunk bemenni hogy mikor fájt neki akkor leült. Fölértünk a szülőszobára ahol volt egy nagyon aranyos, kedves néni aki végig segitett nekünk. Hivta a doktor bácsit is ő megvizsgálta anyut és azt mondta hogy fél óra mulva ki fogok bújni. Hogy ilyeneket ő honnan tudott? Na mindegy de kedves doktobácsi volt. És igy is volt fél óra mulva kint voltam azaz 8:30-ra.   Itt 2 napos vagyok :) Hát ennyi lenne a mi kis történetünk. 4 napot kellett maradnunk a korházban, már alig vártuk anyuval hogy hazajöhessünk és itthon nyugodtan összebújhassunk hárman. Anyu még mai napig nem bir velem betelni, sokszor azt veszem észre, hogy csak úgy gyönyörködik bennem, olyankor mosolygok rá egy nagyot és akkor anyunak még a könny is kiugrik a szeméből :)